Milyen zárat használjunk a Kínai zár helyett Hívjon: 06-70-2000-400
Kínai zár helyére lehet szabványt használniKínai zár helyére lehet szabványt használniKínai zár helyére lehet szabványt használni

Milyen zárat használjunk a Kínai zár helyett

Megkereséseink során elhangzik a kérdés lehet e Kínai ajtó zár helyére európai szabvány zárbetétet alkalmazni?
Válaszunkra még váratunk hiszen a mai megkeresésünk alkalmával azzal szembesültünk, hogy ügyfelünk megpróbálta saját maga megoldani a zár cseréjének a folyamatát, melyet videóra vett és mérőszalaggal gyári méretekre hagyatkozva elballagott a hozzá legközelebb helyre eső barkácsboltba.
 
Az eladó szívélyesen válaszolt minden kérdésre és persze nem törődve a biztonság fogalmával ajánlatot is tett egy Elzett zárbetét megvásárlására.
Ez a típus megfelel az Európai szabvány méretezésnek és előírásoknak ám az értékéből adódóan nem hiszem, hogy 1200 ft nál nagyobb összeget bíznék rá az ajtó mögött. Szerelhetőségét is megkérdőjelezem mert az ügyfelem hazaérve némi tapasztalat és szerszámozottság hiányában három órás műtét után feladta a harcot a Kínai ajtó zár cseréjével kapcsolatban pedig elmondása szerint már sokszor cserélte ki az otthona zárbetétit ilyen olyan zárbetét családra.
 

SIKERES ZÁRBETÉT CSERE A KÍNAI AJTÓBAN LEHETSÉGES

Bolti eladónak nem feladata az,hogy Önt a legjobb és legbiztonságosabb termék felé támogassa hiszen Ö egy eladó. Olyan mint a piacon a hentes aki 40 dkg darált hús helyett azt kérdezi hogy 65 maradhat e?
Nem támogatja szorgalmazza, hogy Ön tehet csak a biztonságáért és nem fogja az sem érezni ha Önt meglopják és ebből kisebb vagy nagyobb kára keletkezik. Megkezdi a munkát reggel nyolckor és délután négykor alig várja, hogy végre saját magával törődhessen nem holmi betörésekkel foglalkozzon.
 
Ezzel szembemenően én mint biztonságtechnikus ezeket a problémákat hárítom el éjjel nappal és az óriási tapasztalatomra hagyatkozva húsz perc alatt alakítotom át a Kínai lemez ajtó zár szerkezetét arra, hogy az Európai zár működni tudjon a helyén. Mindezt úgy, hogy akár az Elzett zárszerkezet maradjon meg ha az ügyfél ezt kívánja és nem szorgalmazza a biztonságot.
 
Kevesen végzik el ezt a fajta munkát hiszen itt nincs mit eladni mert a tulajdonos már megvásárolta az alkatrészeket így a zárszerviz hiénáinak nem sok marad a lerágott csonton. De én tudom, hogy vannak helyek lehetőségek ahol az én munkám aranyat ér, ezért vállalom Kínai zár helyett Európait  szerelek az ajtóba.
        Kínai zár helyett lehet európait szerelni

GARANCIÁLIS SZABÁLYOZÁS A MUNKA VÉGZÉSE SORÁN 

 
Amikor hozott anyag beszereléséről beszélünk felmerül a kérdés ki vállalja a garanciát. Természetesen ha az ügyfél bocsájtja rendelkezésünkre a beszerelendő alkatrészeket amelyeket egyénileg szerzett be a garancia érvényesítése is ö terheli hiszen én csak a munkámat adtam a végtermékhez.
 
Abban az esetben ha megfogadja a biztonságtechnikai tanácsainkat és inkább a mi Mabisz minősített termékeinkből válogat abban az esetben teljes körű garanciát biztosítunk a munkáink mellé. Ezért azért fontos megejteni mert minden zárcsere esetében spórolni akarunk de a végén úgy is többletköltséggel kell számolnunk.
 
Ez a mai munka éppen rávilágít arra a tényre hogy ha van időnk szétszerelhetjük a zárat mérhetjük videózhatjuk, megvásárolhatjuk a számunkra legfontosabb ár/érték arányú terméket ám ha bajba kerülünk a szét és össze rakásnál a Google első oldalas találatain ólálkodó hiénák azonnal lecsapnak az elfáradt, kimerült Kínai ajtó tulajdonosaira. Nem kevesebb mint ötvenezer forintért vállalták a konkurenciáink az ajtó összeszerelését persze saját alkatrészekből. Ügyfelünk hívására elmondták, hogy hozott anyagból egyáltalán nem dolgoznak és oldja meg ahogy Ö akarja a problémát ha nem tetszik. Hát megoldotta!
 
Ekkor kerültünk mi a körképbe ahol a megoldás már látható volt hiszen elvállaltam ezt a munkát és a jövőben el is fogom vállalni és, hogy mennyiért? Hívjon fel ha Kínai lemez ajtó zár probléma akadt és máris tud választani a legalább két árajánlat között.
 

HA KÍNAI ZÁR HELYETT EURÓPAI ZÁRAT SZERETNE

Mindenképpen olyan szolgáltatót keressen aki az Ön által kiajánlottmunkát el is akarja végezni, hiszen ezért keres szakembert!
Manapság ál zárszerelők hadserege vár toborzás a Budapesti kerületek széles spektrumában olyan ügyfélre várva aki bajba jutott és hova tovább már nem tudja a megoldást a problémára.
 
Keressen az interneten, Facebook oldalán olyan megbízható szakembereket amelyekről talál leírást már ha az is eredeti hiszen mindenkinek a hozzátartozója vagy barátja nyújt egy csillagot és már is kész a folt mentes zárszerelői portfólió.
 
Viszont ha nem akar csalódni ebben a témában és a Kínai ajtó zár helyettesítését Európai zárral oldaná meg és az alkatrészek is megvannak vagy nincsenek akkor válaszon minket.
Budapest területén egy órán belül elhárítjuk az akut Kínai zárakkal kapcsolatos feladatokat. Helyszínen óriási választékkal és tapasztalattal tudjuk prezentálni a zárszereléshez szükséges alkatrészeket és hozzáértést. Minden megkeresésre reagálunk és nem tántorít el minket az éjszakai vagy a hétvégi munkavégzés sem.   
  Kínai zár helyett lehet európait szerelni

AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSOK ÉRHETŐEK EL

  • ZÁRSZERELÉS - HA ÖN NEM BÍR VELE 
  • ZÁRCSERE - HA MEGVÁSÁROLTA DE NEM TUDJA BESZERELNI
  • ZÁRSZERVIZ - HA SZÉTSZEDTE DE NEM SIKERÜL ÖSSZERAKNI
  • AJTÓNYITÁS - MIKOR AZ ÚJ IS ELROMLIK
  • ZÁRNYITÁS - MIKOR A KULCS NEM JÖN KI A ZÁRBÓL
  • ZÁRJAVÍTÁS - MEGBONTÁS UTÁN NEM MŰKÖDIK A ZÁR
 
 
És bármilyen idetartozó szakmai tevékenység mely a Kínai ajtó nyitását vagy éppen ellenkezőleg a zárását akadályozza vagy a személyes biztonságát veszályezteti. Budapest bármely kerületében még Zúgló területén is vállalunk munkát.
 
Hívjon minket éjjel nappal vagy hétvégén nállunk megoldásra talál!
 


KÍNAI ZÁR HELYETT EURÓPAIT LEHET SZERELNI! CSAK A MEGFELELŐ SZAKEMBERT KELL MEGTALÁLNI!

                                         +36 70 2000 400